Ha megnézitek, láthatjátok, hogy mindennek van energiamezeje. Ha például Hitlerre, Khomeinire, Sztálinra vagy Pol Potra gondolunk, speciális érzés fog el minket, még sok évvel azután is, hogy ők szerencsére elhagytak bennünket. Úgy látszik mindegyikőjük valamilyen speciális energiát képes felébreszteni bennünk s legfőképp azokban, akik nagyon közeli kapcsolatban voltak velük. Nekünk általános reakcióink, nekik pedig személyes reakcióik vannak. Ezek a dolgok így működnek. Összekötünk neveket, eseményeket és szavakat a tudat néhány lehetőségével. Vannak emberek, akikkel jól érezzük magunkat, akik nagyon inspirálnak, vannak családok, akiket jól ismerünk, ahonnan jó ötleteket, elgondolásokat kapunk, ahol az ember otthon érzi magát, amiről el lehet mondani, hogy ez egy jó kisugárzás, ahol egy jó erőtér működik, jó az, ami belőlük kisugárzik, akiknél minden passzol. Ilyenkor szintén energiamezőről van szó.

Igen erős erőteret tapasztaltam egy korábbi dán miniszternél, akivel találkoztam egyszer. Ezt a minisztert Peer Hegerofnak hívták, akiről azt is lehet tudni, hogy naponta megivott egy üveg whiskyt, de teljesen józan maradt. Ő volt az egyedüli, aki az akkori vad kínai tiltakozások ellenére meghívta Őszentsége, a Dalai Lámát, amikor ezt mindenki más elkerülte, mert abban az időben a kínaiak nagyon tombolva tüntettek. Azt mondta, hogy ha a Dalai Láma nem találna másik helyet, eljöhetne Dániába. Tudjátok, Dániában a miniszterek nemcsak nagy limuzinokban utaznak a testőreikkel, hanem sétálnak az utcán, mint mindenki más. Egyszer találkoztam vele és ezt mondtam neki: „Nem lehet igaz! Azt hittem, hogy téged csak a tévében lehet látni.” Ennek az embernek erőtere volt, ami körülvette őt, és ezt az erőteret ténylegesen lehetett érezni; ez egy olyan nagy energia volt, ami elért hozzánk.

Egy másik, valószínűleg nem megvilágosodott, ember a mindnyájunk által ismert Mick Jagger. Hiszitek vagy nem, láttam őt sétálni a Champs Élysées-n, egy tiszta energiamezővel körülötte. Lehet, hogy valamilyen különleges karmikus kapcsolat fűz ezekhez az emberekhez, de mindkét embernél ezt tapasztaltam, ami nagyon meglepett. Nem számítottam erre! Természetesen energiamezővel mindenki rendelkezik. Ha magamat veszem példának, minden ruha, amit a barátaim nekem ajándékoznak, túl nagy méretű. Igaz, hogy 180 cm magas vagyok és eléggé V alakú a felépítésem, de nem vagyok egy óriás. Úgy látszik az emberek nagyobbnak látnak, mint amekkora valójában vagyok. Ez talán azért van, mert látnak valamit körülöttem és nem csak azt, ami fizikailag van jelen.

Ez mind azt mutatja, hogy van körülöttünk egy energiamező, amit erőkörnek vagy mandalának nevezünk. Az egyszerű adófizető – vagy adót nem fizető –, nem megvilágosodott emberek esetében ezek az energiamezők személyes szinten épülnek fel, a személyes cselekedetek és kívánságok szintjén, a sikeres vizsgákon, bátorságpróbákon és más hasonlókon. Ezeket pedig az a gondolat tartja össze, hogy valaki valamit csinál vagy valamit tapasztal. Tehát ez egy energiamező, amely az önösség illúziójára épül.

A Buddhák energiamezejéről beszélve, ez a mindent összetartó ego illúzió nem létezik. Valójában, ami ezeket az energiákat együtt tartja, az a jókívánságok folyama. A tapasztalatok nem személyesek, hanem a tér szabad játékai, a tudat lehetőségeinek szabad kifejeződései, ahogy önmagukban vannak. Azt mondják, ahogy a személyes szintről a személyfeletti szintre emelkedünk, onnan pedig a tudat tiszta természetének szintjére, harminchét tökéletes minőséget fejlesztünk ki. Mint ahogyan a feltételekhez kötött világ harminchét hibát tartalmaz – például a múlandóság, a szenvedés, a zavarodottság, a zavaró érzelmek és így tovább – pontosan ugyanígy a megvilágosodás harminchét tökéletes jellemzőt tartalmaz, mint például a különbözőféle bátorságok, képességek. Ezekre jó példa, ha valamihez ragaszkodunk, és nem engedjük magunkat eltávolítani tőle, persze csak ha nem személyes okok miatt, hanem tudati ok miatt mint például barátságból, a képességeinkből eredően, stb.

Ez mind a megvilágosult természetünk kifejeződése. A Buddha természetünk tartalmazza a művészi vagy más erőfeszítés nélküli képességeket, amelyek megjelennek a tudatban. Bármerre nézünk, megtaláljuk a megvilágosodás különböző aspektusait. Ezek nem csak akkor vannak ott, amikor a Buddha fizikailag jelen van, hanem az energiamezők ugyanolyan erőteljes módon manifesztálódhatnak oda is, ahová az egyik vagy másik Buddhát gondoljuk, mert a megvilágosodás olyan, mint a Hold. Annak ellenére, hogy csak egy Hold van, a Föld minden pontjáról visszatükröződik, ahol víz van. Ugyanígy amikor megnyitjuk magunkat a megvilágosodásnak, különböző bátorságok, képességek és bölcsességek jelennek meg.

Minden ember különböző módon tapasztalja a dolgokat, és ha valaki nagyon vizuálisan orientált miután elér egy bizonyos meditációs szintet, láthatja a fény és energia köröket. Itt nem az aurára gondolok, amely egyszerű, testből sugárzó energia, és amelyet nem szükséges látnunk (de ha látjuk őket, az is jó). Ez alatt a nagy megvilágosodott tulajdonságokat értem, amelyek felismerésre kerültek. Határtalan, kiterjedt és ott működik, ahol megnyílunk felé.

A békés Buddhák, az úgynevezett békés mandala formájában jelennek meg. Ezek kerek energiakörök négy kapuval a négy irányba, középen egy Buddhával, aki egy kétszintű fény és energiapalotában ül. A négy kaput különböző haragvó Buddhák védelmezik, az egónk különböző fajtáit követelve. A kaputól és az úttól függően, amelyen bemegyünk a mandalába, el kell hagynunk az egónk egyik fajtáját. A Buddhának különböző partnerei vannak. Hogyha női Buddha van a központban, akkor férfi aspektusok veszik körül, és ha férfi Buddha van középen, a hölgyek övezik. Az egész erőkör a Buddha természetes emanációja.

Belülről nézve a palota falai ötszínű szivárványfényből állnak. A bent lévő Buddha testének színe mindig az első szín, a többi szín pedig ezután következik belülről kifelé. Van egy erős alap: a kifejlesztett félelem nélküli kvalitások. A palota körüli virágfüzérek a művészi képességek jelképei, a teteje pedig olyan mint egy sztupa. A befele vezető út fekvő dordzse alakú. Maga a dordzse ugyanazt a megvilágosodott elvet fejezi ki, ami a mandalába is megmutatkozik. Belépéskor átmegyünk a kapun, ahol a védelmező áll, miközben követeli az ő speciális részét az egónkból. A legtöbb esetben az óramutató és a nap járásával megegyező irányba haladunk – legalábbis a férfi Buddháknál –, de van néhány női aspektus, ahol az óramutató járásával ellenkező irányba haladunk. Tehát a mandalába hagyományosan Keletről lépünk be. A kör körül sétálva minden kapunál lévő Buddhát köszöntünk, miközben megnyílunk feléjük, mindaddig, amíg vissza nem érünk a kezdőpontig. Ekkor léptünk be teljesen. Néhány női aspektusnál, mint például Dordzse Phagmónál visszafelé, az óramutató járásával ellenkező irányba megyünk, ahogy azt már mondtam. A befelé vezető út tapasztalása a meditáció különböző osztályai szerint különböző. Egyes fajtáknál úgy jelenünk meg a Buddha-aspektusban, mint partner. A egyesülés által nagyon gyorsan egyé válunk vele.

Megint más fajtáknál lassan közeledünk, sok és hosszú felajánláson keresztül építkezve, amíg elérjük őt. Olykor fény és energia lények hívnak meg bennünket, akik magukkal visznek. Guru Rinpocse élettörténetében például le van írva, hogy hogyan lépett be ő a mandalába. Ez egy nagyon érdekes történet. Meditációban ült, amikor arra jött egy mosónő, akit vonzónak talált és mivel nem volt szerzetes, követni kezdte. A mosónő megfordult és megkérdezte: „Mit akarsz tőlem?” Guru Rinpocse azt válaszolta, hogy szeretne bepillantást nyerni a belsejébe. Ekkor a nő megfogott egy gyémánt kést és felvágta a teljes elülső oldalát. Amikor lehullott a bőre, Guru Rinpocse láthatta a megvilágosodott energiaköröket benne. Ekkor azt tanácsolta, hogy Guru Rinpocse látogassa meg és beszéljen az ő tanítójával. Ezt mondva, magával vitte az óriási palotába. Amikor Guru Rinpocse találkozott a palota közepén lévő királynővel, a nagy dakinível, az lenyelte őt!

Lefele menve, a dakiní minden energiaközpontjának teljes áldását megkapta. Ezután megszületett a királynő fiaként és elérte a teljes megvilágosodást. Ez egy félelmetes mandala látogatás volt!

Tehát a Buddha-természetünk és a megvilágosodott energiamezők megközelítésének módja nagyon különböző lehet. A Siddhák régi történetei arról, hogy hogyan érték el a megvilágosodást, mind nagyon izgalmasak. Ezekben a jógikról szóló történetekben világosan látható, mennyire fontos a női elv jelenléte. Ez azt mutatja, hogy a női elv az valami inspiráló, ami képes végig vezetni minket.

Láthatjátok, hogy minél csontosabb, hűvösebb és férfiasabb a buddhizmus, annál unalmasabb lesz, viszont minél több női aspektus van előtérben, annál izgalmasabbá, frissebbé, örömtelibbé válik. Valójában a nőiesség felé való megnyílás képessége mindig is a jógik nagy érdeme volt, ami megmentette őket. Bármi mást csináltak is, ha nyitottak maradtak a dakiník felé, az inspiráció biztosította számukra a cél elérését és minden más meg lett bocsátva.

Másrészt azok számára, akik nem nyíltak meg a női elv felé, az ösvény nehéz volt és hosszú. Ilyen volt például Tsonkapa, a Gelugpa tradíció alapítója, a negyedik Karmapa tanítványa, aki nem tudta elérni a megvilágosodást halála előtt, mert nem akart megnyílni a női energiának. Mivel szerzetes volt, teljesen visszautasította, hogy testével kapcsolatot teremtsen a női energiákkal és ezért a teljes megvilágosodást csak azután érte el, miután elhagyta a testét. Mások, mint például Guru Rinpocse és néhányan a Karmapák közül, támogatták és gyakorolták az egyesítő és összeolvasztó (férfi és női) mandalákat. Mivel meg volt a képességük arra, hogy a nőt mint inspirációt lássák – ahogy valójában az is –, nagyon gyorsan, egy életen belül elérték a megvilágosodást.

A mandalákban ezen energiák egyesítése nagyon fontos. Ha például a Buddha megvilágosodását nézzük, szintén megtaláljuk a mandala elvet. A Theraváda szintjén úgy mondják, hogy az első Buddha látta a világ szenvedését, ezután hat évig meditált és miután letisztította tudatának fátylait, elérte a megszabadulást, majd pedig a megvilágosodást.

A Mahayána szintjén, ahol a tudatosság és a tudat tiszta tér természete a tárgy, azt mondják, hogy Buddha, a központi Buddha, Vajróchana formájában ült és a mandala többi négy Buddhája beleolvadt. Így a megvilágosodás minden aspektusát megvalósította.

De a lehető legmagasabb szinten, a Maha Anuttara Jóga Tantra szintjén úgy mondják, hogy a Buddha, Vajraszatva állapotába lépett be és a jelen, múlt és jövő összes Buddhája egy fehér női formába sugározta összpontosított bölcsességét, akit Szarva Buddha Dakinínek nevezünk. A Vajraszatva állapotában időző Buddha és a Dakiní egyesülésekor az alany, tárgy és cselekmény, az itt és ott, a férfi és nő stb. szétválasztódásának érzése széthullott. Ez a teljes egyesülés és eggyé válás, a tudatnak ez a teljes megtapasztalása, a teljes megvilágosodássá alakult. Ez a leggyorsabb és legközvetlenebb ösvény.

Láthatjuk tehát, hogy ami a mandala terében történik, az nagyon fontos, és a barátaimnak azt szoktam tanácsolni, hogy mindig mi legyünk az erőközpont, a mandala közepén. Pihenjünk saját természetünkben és ne rohangáljunk valami vagy valaki után. A legjobb helyzetben, amiben mi, emberek vagyunk, a világegyetem minden gazdagsága képes lesz összesűrűsödni és körénk gyűlni megadva mindazt, amire szükségünk van. Ott ülve tisztává vált szemekkel, valóban láthatjuk, hogy minden az igazság és legmagasabb jelentőség természete, ami csodálatos csak azért, mert megtörténhet.

Ugyanígy, minél többet pihenünk tudatunk természetében, a belső szinten az „aha” megtapasztalást éljük át, azt a megtapasztalást, hogy „ennek bizonyára így kell lennie”, átéljük a félelemnélküliséget és az aktív együttérzést. Képesek leszünk az egész világot, minden szinten úgy szemlélni, mint egy mandalát.

Bárhol is fejezte ki a megvilágosodás a Buddha természetét a legmagasabb szinten, bárhol is ismerjük fel az öt megvilágosodott állapotot, bárhol is tapasztaljuk meg az öt Buddhát az öt színben a legmagasabb szinten – mikor visszanézünk az úton, fölfedezzük, hogy mindenhol, minden atomon Buddhák ülnek. Minden világegyetem atomjai a legmagasabb örömmel vibrálnak, a legmagasabb szeretet tartja őket össze és mindennek az alapját az igazság természete képezi. Ez az igazság öt elemben, öt színben és ötféle megvilágosulásban testesül meg, ha azonban nem ismerjük fel, akkor a zavar különböző állapotainak felel meg. Az igazság ezen energiamezejéből megjelenik a valós lény, az igazi létezés és tudat, kiterjednek a különböző világok, mindent a harmónia fog össze, mindennek értelme van csupán, mert történik, mutatva a tudat teljes gazdagságát és jelentését.

A zavaró tényező valójában a nem tudásunk. A mi képtelenségünk és bátorságunk hiánya okozza, hogy ebben a pillanatban nem értjük meg, hogy minden tökéletes. Ily módon ahelyett, hogy elhatároznánk, hogy elérjük a megvilágosodást, inkább úgy gondoljuk, hogy magunk körül kell megváltoztatnunk mindent, de az ezen való próbálkozás nem visz minket közelebb az abszolút szinthez.

A tér abszolút lehetőség. Minden és minden képesség már jelen van, az egyetlen kérdés csupán az: a megfelelő dolgokat tesszük-e ahhoz, hogy felismerjük ezt?

Had adjak nektek egy képet arról, hogy hogyan működik és áll össze ez az óriási man¬da¬la, amiben vagyunk, hogyan tartalmazza ez a személyes mandaláinkat. Ezt nagyon érdekes meglátni.

Az előbb felülről kezdtünk – most pedig alulról. Először is világunkban van öt elem: vannak szilárd, folyékony, hőt produkáló (például az oxidáció), mozgó (például a szél) dolgok és van maga a tér. Ebből az öt elemből épül fel a világunk. Amikor összejön ez az öt elem, kívül vagy belül, megjelenik a világ vagy a test. Ezek az elemek a testünkben is mind megtalálhatók. Ha azonban megvan az az illúziónk, hogy mindez valódi és nem értjük, hogy minden atom örömben vibrál, amelyet a szeretet és az igazság természete tart össze, akkor ezek a változatos megjelenések nem vezetnek az öröm és gazdagság megtapasztalásához, hanem helyettük különböző zavaró érzelmek jelennek meg. Például az alapvető nem tudásból és az alany, tárgy és cselekmény elválasztásának érzéséből az ellenszenv érzése születik, mert el akarjuk kerülni azokat a dolgokat, amelyeket nem értünk és amelyek túl sokak számunkra. Ugyanígy a ragaszkodás is megjelenik, mert úgy érezzük, hogy nincs meg mindenünk, nem vagyunk elég gazdagok és többre van szükségünk. Aztán megjelenik a büszkeség is, mert úgy gondoljuk, hogy többünk van vagy többek vagyunk, mint mások, majd a féltékenység következik, mert úgy gondoljuk, hogy valami hiányzik vagy elveszhet. Megjelenik a nem tudás, amely azt jelenti, hogy nem igazán tudjuk mi is történik, így egy egyéni és egy kollektív illúzióban járunk körbe-körbe. Ez mind a tudatunkon keresztül működik és a különböző cselekedeteinkben jut kifejeződésre.

Ha azonban elválasztva érezzük magunkat a mandalától, az energiamezőtől, akkor a cselekedeteink mindig hibásak, merevek és furcsák lesznek. Ha a mandala központjában érezzük magunkat, tapasztaljuk, hogy ez a mi helyünk, ahová tartozunk teljes odaadással a saját energiamezőnk és a világegyetem felé, amely igaz és jelentőségteljes, akkor a bennünk levő belső gazdagság és a különböző képességek spontán, erőfeszítés nélkül, és intuitívan jutnak kifejeződésre.

Tudjuk, hogy azon a napon, amikor az összegyűrt papírt eldobva, gondolkodás nélkül beletalálunk a papírkosárba, amit már oly sokszor próbáltunk, de még eddig sohasem sikerült, az az a nap, amikor a mandalánkban vagyunk és nem valahol máshol. Ekkor a test, beszéd és tudat együtt dolgozik és minden összeáll. Azon a szilveszteri napon azonban, amikor cigaretta helyett dinamitot raktunk a szánkba, mert túl részegek voltunk, nem a mandalában, hanem valahol máshol tartózkodtunk és az eredmény is nagyon kellemetlen lett.

Néhány ember megpróbálja a mandaláját a csillagokhoz igazítani, de úgy tűnik, ez csak egy bizonyos pontig működik. Szerintem az okos ember kijátssza a csillagokat. Az én horoszkópom egyértelmű. Semmire sem kell gondom legyen, bármit tehetek, amit akarok, és minden könnyed. Lehet, hogy 2010 körül meztelen jógiként fogok utazni a világ körül. 2015-ben a személyes csillagaim és az általános Kagyü horoszkóp egybeolvadnak és lehet, hogy ekkor már nem fogok létezni, vagy csak egymillió emanációban. Az biztos, hogy ez a mezítelen időszak nagyon izgalmas lesz. Keleten ezt mondták nekem. A horoszkóp nagyobb részét már elfelejtettem, bár Nepál legjobb embere adta és nagyon drága is volt. Hannah volt az, aki odavitt, én meg azt gondoltam, miért ne? Mint ahogy az előbb mondtam, néhány izgalmas dolgot kivéve, konkrét horoszkópom van. Nem kell, hogy bármivel is foglalkozzak és ezt nem is teszem! Hannának például sokkal finomabban érzékelhető horoszkópja van, de nem akar belenézni, mert túl unalmas lenne mindent előre megtudni, ami történni fog. Akkor csak ülhetnénk, mint egy okos Tóni, bólogatva a dolgokra, melyeket már előre ismerünk. Hol marad akkor az intuíció? Hol marad a spontaneitás és az öröm?

Amikor visszanéztünk az elmúltakra, azt a tényt találtuk, hogy a veszélyes időszakokban, amikor nehézségek merültek fel, Hannah mindig velem volt, vagy retreat-en, vagy valahogy együtt voltunk erős védelmező erőkkel. Láthatjátok, ez hogyan működik az áldáson keresztül, hogyan érkezik el ahhoz a ponthoz, ahol minden tökéletes. A minden lény megvilágosodásáért való munka közben a lényeknek nem lesz más lehetősége, csak az, hogy segítsenek minket.

Ha minden lény javára kívánjuk a megvilágosodást, akkor a legszörnyűbb démonok is kénytelenek lesznek nekünk dolgozni, mert ők is a pakliban vannak. A lehető legjobb trükk, hogy a mi motivációnk is ez legyen. Így mindenhol barátaink lesznek és sokkal több lehetőségünk lesz, mint azoknak, akiknek nincs meg ez a fogadalmuk.

A hétköznapi emberek tényleg tapasztalnak kapcsolatot a csillagok és a személyes érzelmeik, állapotaik között. Ez a tibetieknél az évszámokban van jelen. Szerintük léteznek az úgynevezett nehéz, fekete évek, amelyek hét évente ismétlődnek, amelyet ők „kalo”-nak neveznek. Tenga Rinpocse például ezt nagyon komolyan veszi. Minden hetedik évet majdnem teljes egészében retreat-ben tölt, miközben ott ülve állandóan Buddhák veszik körül. Így az ételt kivéve, ami Nepálban nagyon veszélyes, minden egyéb veszélyes faktor a lehető legkisebb mértékig lecsökken. A háza nagyon szilárd, így nem fog a fejére esni és többé már díszlövések sem hallatszanak, amit régen nagyon vadul gyakoroltak. Így biztonságba, meditációba merülve ülhet minden hetedik évbe.

Ezek szintén mandalák, erőkörök, ahol körülmények állhatnak össze és többé kevésbé komolyan vehetjük őket – de valójában mindez nagyon izgalmas.

Néha egy kicsit vad lehet, amikor tényleg csupán csak a szerencsénkre támaszkodhatunk. Az Öböl-háború első hónapjában, amikor Irakot bombáztuk, pletykák terjengtek arról, hogy az arabok minden repülőgépet felrobbantanak. Heten, többek közt Hannah, Tomek és én ebben az időszakban harmincnyolcszor utaztunk repülővel. Kényelmesen utaztunk, mert majdnem mi voltunk az egyedüli utasok. Teljesen bíztunk a mandalánkban, nem úgy, mint azok az emberek, akik még a gépen voltak rajtunk kívül.

Ez is mutatja, hogy ez az egész hogyan működik. Valójában minden, ami történik, ok és okozaton alapul és ez mint egy mandala vagy energiamező jut kifejeződésre. Hallottam például, hogy azoknak a repülőknek, amelyek lezuhannak, statisztikailag a legtöbb előjegyzés-változtatás történik az utaslistáján. Úgy látszik, vannak, akik képtelenek elérni a gépeiket, bármit tegyenek is, gátolva vannak ebben, mások pedig ingyen kapják meg a jegyet. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a mandalák mindenhol működnek. Vannak többé vagy kevésbé összetett mandalák is. Például ennek a kurzusnak a keretében, amikor azért jöttünk össze, hogy a III. Karmapa mély tanításait hallgassuk a Mahamudráról, bizonyos tudati szinteken erős kapcsolat épül ki az itt lévők között. Ugyanolyan módon vagyunk inspirálva és a tudatunkból gyakran érintetlen és mély dolgok ébrednek fel, nagyszerű tapasztalásokat élünk meg, amelyek velünk maradnak s többé nem tűnnek el. Ez azt is jelenti, hogy bárki közülünk, aki valami jót tesz, az magával húzza a többieket is és felemeli őket.

Csak azáltal, hogy nem hagyjuk el a mandalát és a tiszta földön tartózkodunk, láthatjátok, hogy ily módon védelmezve vagyunk és természetes módon fejlődünk. Akkor azonban, hogyha egymás ellen kezdünk működni és veszekszünk, kilökjük magunkat az energiamezőből, és ez azt jelenti, hogy elveszítjük a tudatunkban levő jó benyomást, amely valójában a lényekért való munkánk támasza. Ez a gyakorlók mandalája.

Létezik a tanító mandalája is. Ha a Vajrayána tanító, aki magas tanításokkal rendelkezik a tudatról a saját tanítójától és megtartja vele a kapcsolatát, akkor egy megvilágosodott energiakört fog maga körül hordozni. Ez azt jelenti, hogy aki tartani fogja vele a kapcsolatot, az képes lesz egyre inkább maga is megvalósítani ezt a mandalát. Ennek ellenére nem válunk egymás fekete-fehér másolatává, ami tisztán látható a vonalunkban. Tilopa egy rézműves és egyben egy elég vad ember volt; Naropa szuperintelligenciájáról nevezetes; Marpa vad bajkeverőként ismert nyolc nővel; Milarépa pedig sovány aszkéta, aki barlangokban ült és csalánlevest evett. Az ő tanítványa volt Recsungpa egy igazi playboy, akire a nők sohasem panaszkodtak, a másik fő tanítványa pedig szerzetes volt. Az első Karmapa igazi oroszlán jellemű ember volt, a második mágus, aki a kínaiakat ámulatba ejtette trükkjeivel. A harmadik nagyon magasan képzett és gyakorlatias ember, tőle származik a Mahamudra-ima, a negyedik megtréfálta a kínaiakat, az ötödik megmutatta a koronát, és így tovább végig.

Láthatjátok tehát, hogy nem válunk egymás pontos másaivá, ami szomorú is lenne. Mindazonáltal különböző kvalitásokat és fizikai jellemvonásokat veszünk át a tanítóinktól. Ez nem jelenti azt, hogy minden női tanítványomnak bajusza fog nőni, de átveszünk bizonyos testbeszédet. Karmapa tipikusan tibeti volt. Kerek hassal, erős csontozattal és széles csípővel. Én viszont tipikus észak-európai, inkább atletikus alkatú vagyok. Ő szerzetes volt, én pedig biztos, hogy nem vagyok az. Annak ellenére, hogy én inkább harcos típus vagyok és ő volt az, akitől az áldás jött, bármikor, ha nézem a „The lions roar” című filmet, meglepődve látom, hogy milyen sokat átvettem a gesztikulációjából.

Ez tulajdonképpen elég ritka. Olyan kezei voltak, mint egy medvének, erős izomzattal, de ugyanakkor az ujjai tökéletes háromszögek voltak nagyon finom ujjvégződéssel, ami képessé tette a kifinomult, aprólékos munkára. Néha a rövid szünetekben apró dolgokkal foglalkozott, amelyeket én alig láttam. Ha a kezembe kerültek volna, tízszer összetörtem volna őket. Ugyanakkor úgy tartott dolgokat, mint egy medve, nagyon erősen, de mégis lágyan, nem úgy, mint én, aki inkább erős, harcos alkat vagyok. Arra kell rájöjjek, hogy egyre jobban veszem át a tulajdonságait. Főleg, amikor gyerekekkel vagyok, akkor viselkedem úgy, mint ő, ami elég furcsán nézhet ki a nagy mancsaim miatt. Szintén, amikor Jamgon Kongtrul Rinpocse meghalt, sok dolog jött át hozzám. Egyszerre csak több kulcsom lett a dolgokhoz, több tér, kiterjedettség érzés, teljes gazdagság és vég nélküli tér.

Ez történik akkor, ha egy tanító mandalájában vagy. Tényleg rálépünk arra az ösvényre, amely a személyes határokon, a merev elképzeléseken és a behatároló gondolatokon túl van. Valóban kapunk egy szippantásnyit a gyönyörű, széles világból, a tudat lehetőségeiből és szabadságából, mindezt ajándékként. A legfontosabb dolog ezért az, hogy megtartsuk ezt a köteléket és lássunk mindenkit a legmagasabb tiszta szinten.

A Buddha három különböző fajta embert tanított. Olyanokat, akik el akarták kerülni saját a szenvedésüket, és ha ez nem is túl hősies, legalább hasznos. Ezután azokat tanította, akik gazdag belső életet akartak kifejleszteni; nekik megmutatta, hogy a bölcsesség és az együttérzés elválaszthatatlan. Végül pedig azokat tanította, akik nagyon gyorsan szerettek volna megvilágosodni.

Az első két szint olyan, mint a séta vagy az autóvezetés, egyedül is megtanulhatjuk. Természetesen a járást könnyebb megtanulni, de ha néhány autót összetörünk, a vezetést is megtanulhatjuk egyedül. A repülést azonban nem lehet egyedül megtanulni, mivel nem élnénk túl. Ugyanilyen módon a két alsóbb ösvényt meg lehet egyedül is tanulni bizonyos mértékig. A kisebb ösvény, ahol elkerüljük a negatív cselekedeteket és ezután lenyugszunk, egy csésze kávéhoz hasonlítható, amit nem ráznak többé és így visszaveri a dolgokat; vagy a nagyobb ösvény, ahol a bölcsesség és az együttérzés teljes erejével dolgozunk. Itt elég, ha a tőlünk telhető lehető legjobbat tesszük, és ha orra esünk, ezt meggyógyítjuk, újrakezdjük ismét a legjobbakat téve, ami csak tőlünk telik.

A legmagasabb szinten, amit a repüléshez hasonlítunk, ami az azonosulás szintje, ott igazán kapaszkodnunk kell. Az ember saját maga buta, ha ezt elmulasztja. Ha ezt a tiszta, tökéletes, jelentőségteljes és szerencsés állapotot, amiben hitünk van, elhagyjuk és egy hétköznapi zavart állapotra cserélünk, melyben kétely van és amelyben hibákat találunk, ekkor valóban mi leszünk az igazi vesztesek. Így azokat az embereket is becsapjuk, akiknek bizalmuk van bennünk és azt hiszik, hogy képesek vagyunk segíteni rajtuk.

Sokan közületek először a tudatról való tanításon vagy áldáson keresztül tapasztaltátok meg a tudat erejét. Az én első megtapasztalásom az áldás volt. Az én tanítóim, először Löpon Csecsu, később a Karmapa, Hannah és az én fejemre tették a kezüket és mindkettőnk ugyanazt tapasztalta. Minden fénnyé vált és órákba telt még ismét magunkhoz tértünk.

Tudom, hogy néhányan a tanítványaim közül szintén éreznek valamilyen energiát, amikor megáldom őket a Karmapa ereklyéjével. Az is lehetséges, hogy azon keresztül értjük meg mi is a tudat, amit egy tanítótól hallunk. Különböző módok vannak és a karmánktól függ, hogy mi izgat fel, amitől felébredünk. De attól a pillanattól, amikor látjuk a tiszta tudat lehetőségét, ahol azt tapasztaljuk, hogy a dolgok jelentőségteljesek és összeállnak, ezt az állapotot sohasem kellene elhagyjuk. Úgy kell itt tartózkodnunk, mint a legmeggyőzőbb házban, és ha a dolgok ki is visznek minket, legalább fogjuk a téglákat a kezünkbe, és azonnal foglaljuk el a következő házat. Soha ne fogadjunk el mást válaszként a teljes megvilágosodáson, tisztaságon és jelentésen kívül. Sose elégedjünk meg ennél kevesebbel. Fontos – nagyon fontos! –, hogy az első pillanattól kezdve döntsük el: legmagasabb igazság, legmagasabb öröm.

És amikor visszanézünk, azt láthatjuk, hogy a kellemetlen időszakok nem rossz alternatívák a jó időszakokhoz képest, hanem csupán betegségállapotok. Amikor betegek vagyunk, ne próbáljunk úgy gondolkodni, mint a buta emberek, hogy a világ mindenképp rossz és nem bízhatunk a Buddhákban, hanem nézzünk a tükörbe és lássuk meg, hogy azért érezzük rosszul magunkat, mert betegek vagyunk, de ez el fog múlni. El kell döntsük, hogy a lehető legmagasabb szinten tartsuk a jó közérzet, a jóság és az erő érzését. Ne engedjünk a kételynek vagy bárminemű különválasztódásnak vagy az aláhullás, elvesztés érzésének. Maradjunk abban, ami van. A Buddha ezen a szinten ezt tanítja nekünk, és nekem is ebben van a legnagyobb hitem. Ez a helyes módja a dolgok látásának és megértésének. Mindnyájan tudjuk, hogy a világ akkor jó, ha jól érezzük magunkat, és rossz, ha rosszul érezzük magunkat. És legtöbben azt is tudjuk, hogy nem a világ ugrál föl és le, hanem mi vagyunk azok, akik rózsaszín vagy szürke szemüveget viselünk, és a saját kivetüléseink színezik be a világot.

Ole Nydahl, Zürich 1992